molnarjulia
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
My pic
 
Menü
 
Látogatók
Indulás: 2007-01-11
 
Idő
 
Aktuális

 Aktuális munkáim

Megjelent:

 

A Kutató Tanárok Országos Szövetsége számos kiemelkedő, kreatív és tehetséges középiskolai tanárral büszkélkedhet. Az „Emlékszilánkok” projektmódszertani kézikönyv írója, V. Molnár Júlia is a szövetség alapító tagja, művésztanára. Grafikáival, illusztrációival több alkalommal találkozhattak konferenciáinkon, rendezvényeinken, tudományos kiadványainkon. A kaposvári művésztanár elsô könyvében olyan komplex pedagógiai munkát állított össze, amely egyrészt ötlettár, másrészt módszertani kézikönyv. Ötlettár, hiszen az 1956-os forradalom évfordulójára készült projekt több iskolai körülmények között, vagy osztály keretben megvalósítható ötletet, példát ad a Kollegák kezébe, pontos magyarázatokkal és útmutatókkal a módszerek eredményes megvalósítására. Valamint hasznos kézikönyve azoknak, akik iskolai projektekben, intézményi rendezvényekben gondolkodnak, vagy e példa alapján hasonló eseményt terveznek. Egy nemzeti ünnep sokszor lehet unalmas, feledhető, de e könyvet olvasva, lehet ötletes, elgondolkodtató, vitára, beszélgetésre, alkotásra sarkalló is.

V. Molnár Júlia könyve jó példa a projektmódszertan képességfejlesztő lehetőségeinek bemutatásra, egy téma, esemény több szempontú iskolai megjelenítésére. Reméljük a könyv olvasói ötleteket, módszertani fogásokat nyernek e kiadvány segítségével a közelmúlt egyik legvitatottabb történelmi eseményének iskolai feldolgozhatóságával kapcsolatban, és az ötletek nyomán, akár a tanórákon, osztályfőnöki órákon, akár az iskolai nagyközösségben tartalmas megemlékezések születnek 1956 eseményeivel kapcsolatban.

Dr. Lagzi István
a Kutató Tanárok Országos Szövetségének elnöke

A könyv -korlátozott számban- megvásárolható 1 500 Ft + postaköltség áron. Amennyiben rendelni szeretne, kérjük jelezze ezt a kiss.kuttanar@gmail.com címen.

 

   
V. Molnár Júlia az Emlékszilánkok c. oktatási segédanyagot a Kutató Tanárok II. Tudományos Konferenciáján mutatta be, majd dedikálta könyvét az érdeklődőknek.

 

 

 

Az oktatási segédanyag a következő pedagógiai feladatok megoldásához nyújt útmutatást 1956 eseményeinek segítségével:
- 1956-hoz kapcsolódó szakórák (történelem, társadalomismeret);
- osztályfőnöki munka;
- tanórán kívüli programok (vetélkedôk, ünnepségek stb.);
- kirándulások, séták szervezése;
- kiállítások, bemutatók;
- képességfejlesztés, kutatási módszerek megismertetése (tudományos diákköri munka, szakkör stb).

A könyv kitér olyan didaktikai módszerekre, amelyek fontosak a projektekhez kapcsolódó feladatok iskolai megvalósításában. Ez a módszertani összefoglaló, természetesen másfajta tanulási folyamatban is alkalmazható (vita-módszer, ötletroham, stb.) A módszerek leírásában saját tapasztalataikat írták le az alkotók, a segédanyag módszertani összefoglalóját Kiss Gábor,az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola hallg., középiskolai tanár készítette. A fotók és címlap: Sallai Sándor munkája.

 

A könyv címlapja "A forradalom bölcsője" c alkotás alapján készült. Fotó: Sallai Sándor

 


 

Kiss Gábor - Dr. Lagzi István: Kutató Tanárok Tudományos Közleményei, 2006
c. könyv

A tudományos munkákat összefoglaló kötet a Kutató Tanárok Országos Szövetségének gondozásában jelent meg (www.kuttanar.hu).

"A kötetben több mint harminc különböző tudományterületet művelő hazai és határon túli kutató tanár kollega írását gyűjtötték össze a szerzők. A könyv két nagy fejezetét (Természettudományok - és Társadalomtudományok, Pedagógia) V. Molnár Júlia művésztanár grafikái és Ványa Zsófia rajzai teszik szemléletesebbé."

Dr. Lagzi István László
elnök, Kutató Tanárok Orsz. Szöv.

 
Linkek
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre